2009. június 25., csütörtök

Nokia E75, üzletasszonyoknak is!

A héten volt alkalmam közelebbről is megismerkedni a már címben is leírt típussal. Azért esett a választásom éppen erre a mobiltelefonra, mert a NOKIA most egy olyan új irányba indult el ezzel a szétcsúsztatható, teljes billentyűs telefonnal, amellyel a vásárlók egy szélesebb rétegét képes kiszolgálni.

A fogyasztók igényeit az eddigi mobilok is képesek voltak vagy részben, vagy egészben kielégíteni, de ez a mobiltelefon egyértelműen olyan pluszt ad a felhasználónak, amelyért érdemes az előző szeretett masinát lecserélni.

A tavasz óta kapható Nokia E75-ös, ahogyan már a betűjelzéséből is kikövetkeztethető, a Nokia üzleti felhasználóinak lett szánva. A balra kicsúszó 39 gombos qwerty billentyűzet az üzleti levelek gyors megírását hivatott elősegíteni.

Ám nem csak az üzletembereknek szánja a Nokia, hanem az üzletasszonyoknak is. Ezt bizonyítja az is, hogy a telefon elkészült piros, illetve narancssárga színekben is a fekete-króm dizájn mellett. Sőt mi több: a Nokia az új Nokia Messaging szolgáltatását a piros színben pompázó E75-ével reklámozza.
Ezáltal 23-ra növelve a push- email szolgáltatáshoz elérhető telefonok számát; amelynek köszönhetően akár 10 e-mail fiókunk leveleit is megkaphatjuk másodperceken belül, közvetlenül a telefonunkra.

A Nokia E75 kijelzője annak ellenére, hogy a felhasználó elfektetett üzemmódba is jócskán fogja használni, nem nagy. 2,4 collt kapunk, 320*240es felbontásban és 16 milliós TFT színmélységben. A telefon 139 grammjába minden belefért, amire csak egy üzletembernek (üzletasszonynak) szüksége lehet: Wi-Fi, 3.6Mbites HSPDA, 2.0ás melyet egy 369 MHz-es processzor hajt.

Az 1000 mAh-s BL-4U akkumulátor sajnos nem sok jóval kecsegtet. Ha a beépített GPS segítségével szeretnénk használni a navigációt, akkor mindenféleképpen érdemes beszerezni egy egyszerű kivitelű DC-6-os, vagy egy dizájnos DC-10-es autós töltőt, ami sajnos nem tartozik az induló készlethez, ahogy a CR-109-es mobiltartó sem, melynek beszerzésével már teljes lenne az autós navigációs öröm.

Ha már öröm, akkor megemlíteném, hogy a Nokia E75-ös repertoárjából nem hiányozhat az RDS-es rádió sem, ami segíthet lendületet adni akár a máskor monotonnak tűnő munkával töltött órákban is.

Aki ezekkel sem tud betelni, az megvásárolhatja a Nokia SU-33W kiegészítőjét, mellyel földi (DVB-H) sugárzású digitális TV műsorokat (jelenleg az Antenna Hungária a HírTV, DunaTV, ATV és a Duna II Autonómia csatornákat teszi ingyenesen elérhetővé) lehet nézni a telefon kijelzőjén.

Az E75 kevéske, mintegy 85 megabájtos belső memóriájához már rögtön mellékelnek egy MU-41-es 4 GB-os microSDHC kártyát, a készülék megeszi az MU-44et, így 16 gigabájtra növelve a dokumentumainknak, a 3.2 megapixeles kamerájával készített képeink/videóinknak az elérhető tárhelyet.

Összességében egy nagyon jól használható, gazdagon felszerelt készülék a Nokia E75-ös. Jó választás azok számára, akiknek a munkájukból adódóan mobilisan és gyorsan kell az üzeneteiket váltani.

Ha felkeltette figyelmedet a NOKIA E75 mobiltelefon vagy a hozzá tartozó autós töltő, látogass el a http://www.geomobil.hu/ oldalra ahol hálózat függetlenül vásárolhatod meg, kedvezményes áron!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése